Fidel Castro I.
cigarshop 2005.03.25. 13:58
Fidel Castrot gondolom senkinek sem kell bemutatni. Saját szavaival mondja el a szivarhoz fûzõdõ viszonyát, emlékeit.
Hogy mennyire fontos maga a szivar Kubának? Ez az egyik legfontosabb export termékünk. Továbbá árbevételünk nagy részét is ez teszi ki. Mindezek mellett a hazai piacon is jelentős szerepet tölt be. Sőt, a kemény valutánk is a szivar exportnak köszönhető. A szivar az első négy vagy öt legszámottevőbb export cikkek egyike. Az első a cukor, aztán a nikkel, a halak, és a turizmus következik. Bevételeink számottevő részét ezek jelentik. A biotechnológiát és a gyógyszeripart is közéjük sorolhatjuk. Szóval a szivarok többé-kevésbé az ötödikként nevezhetőek meg. Egész történelmünk során meghatározó szerepük volt.
Nem igazán létezik bármilyen más kubai export termék, aminek a mai napig ekkora presztizse van. A szivar tette hazánkat világszerte híressé. A szivarból származtatható Kuba tekintélye. Többek között a minőségi szivarjainkkal tűnünk ki.
Maga a szivarkészítés is régi hagyományokkal rendelkezik. Minden egyes szivar megérintésével, megszagolásával, megízlelésével visszaköszön ránk az a hihetetlen elhivatottság, amivel egy-egy ilyen remekművet előállítanak. Vannak emberek, akik egész életüket ennek szentelik, nem nehéz olyanokat találni, akiknek harminc, negyven vagy akár ötven éve ez teszi ki a mindennapjaikat. Egy afficionádónak a szivarkészítés, olyan, mint egy vájt-fülűnek bármelyik Beethowen szimfónia.
Megszámlálhatatlan dolog kell egy valódi kubai szivar előállításához, mind a növénytermesztés, mind a készítés oldaláról. Az igazat megvallva, nagyon-nagyon kemény munka, főleg a minőségi dohány termesztése az, ami nem könnyű. A megfelelő típus termesztése, és a kiváló levelek kiválasztása önmagában művészet. Maga az elkészítés is igazán szép. Muszáj megemlíteni, hogy nagyban kapcsolódik Kuba történelméhez, és a függetlenségért vívott igyekezethez. Sok ember, aki Kubába vándorolt, később a szivar gyárakban dolgozott, és a gyarmati időkben, igazán aktívan segítette a függetlenség felé vezető utat.
Egy irodaház, vagy egy út építését is kemény munkának nevezünk, mégis össze sem lehet hasonlítani a szivarkészítéssel. A szivar szerelmesei értékelik ezt a művészetet. Másoknak, a nem dohányosoknak, elképzelésük sincs arról mekkora munka, és elhivatottság szükséges a szivargyártáshoz. Éveken keresztül, a világot keresztül-kasul bejárták azok a fotók, amelyeken szivarozva, vagy szivart, egy Cohiba Esplendidot tartok a kezemben ... akárcsak most. Ám az elmúlt hét-nyolc évben leszoktam a szivarozásról.
Azért azt hiszem ez némileg magyarázatra szorul. Már ifjú koromban rászoktam a szivarozásra. Apám spanyol volt, Galiciából, egy kis, vidéki faluból származott. Ő is szivarozott, kimondottan imádta őket. Emlékszem arra, amikor tinédzserként, úgy 15 éves lehettem, apám ebéd után megkínált egy szivarral. Ekkor ittam bort is először.
Apám kubai szivart szívott, és spanyol bort ivott. Mindkettőre megtanított engemet is. Nagy kedvencei voltak a rioja-i borok. Én mindig szivaroztam, meglehetősen ritkán gyújtottam rá cigarettára, ám a szivarozás szokásommá vált az évek alatt. Körülbelül 15 éves koromtól kezdődően egészen 59 éves koromig. Ha jól számolom, akkor úgy 44 évet töltöttem el, végig szivarozva. Életemben összesen két alkalommal tartottam szünetet. Az első ilyen a Revolúció alatt volt, mert akkor határozott ellenkampány uralta az országot a szivarozással szemben. A parasztok és a földművesek fellázadtak az ültetvényeken, és a szivar előállítás erősen visszaesett. Nagy volt az összefogás a szivarfogyasztás ellen. Szolidaritásomat bizonyítandó, egy rövid időre én is felhagytam a füstöléssel. Ez volt az egyetlen alkalom, és ahogy a termelés visszaállt, én is újra szivaroztam.
Később egészségügyi okokból kellett leállnom. Országunkban az emberek nagy része ellene volt a dohányzásnak. Nem azért nem gyújtottam rá, mert utáltam a szivart .. nagyon is szerettem, ám amikor az egész ország ellene van, akkor nekem is példát kell mutatnom.
Nem emlékszem pontosan melyik évben volt ez. 1984-ben, vagy talán 85-ben. Meg van, augusztus 26-án, 1985-ben. Kubában ekkor adtak ki egy általános egészségügyi passzust a dohányzás ellen. Eleinte úgy gondoltam, hogy majd megpróbálok nem dohányozni a nyilvánosság előtt. Bár nem voltam nagy híve a kampánynak. Mindig szivaroztam. Állandóan szivar volt a számban. Ha egy idegennel volt találkozom, mint például ez a mostani, akkor bizonyosan rágyújtottam. Az összes képemen szivar van a kezemben, de még a tévés szerepléseken is pöfékeltem. És akkor rádöbbentem, hogy ez így nem fog menni. Vagy teljesen leszokom, ezzel jó példát mutatva Kuba lakosainak, vagy elveszítem az emberek belém vetett bizalmát. Tehát leszoktam. Mivel nagyon erős késztetést éreztem, ezért viszonylag könnyű volt. Nem csak az akaratom erős, de a motiváció is jelentős volt.
Az emberek a mai napig megkérdezik, hogy rágyújtok-e, ha teljesen egyedül vagyok, mivel egyszerűen képtelenek elhinni, hogy oly sok év után egyszer csak leszoktam róla. Legalább dugiban biztos szivarozom.
A következőket szoktam válaszolni: ahhoz, hogy dohányozhassak, jó pár cinkostársra van szükségem. Kell valaki, aki megveszi őket. Egy másik ember, aki eltünteti a hamutálcákat. Legalább négy - öt embert be kell vonnom, akik mind tudni fogják, hogy szivarozom. Tisztában lennének vele, hogy titokban, zárt ajtók mögött teszem. És én nem szeretném, ha akárcsak négy vagy öt ember is úgy gondolná, hogy megtévesztek másokat. Így a nem-dohányzás mellett döntöttem.
folytatjuk...
(forrás: CigarNews.hu)
|