Hírek : Az abszint és Ernest Hemingway |
Az abszint és Ernest Hemingway
abszint kávézó és étterem 2005.04.17. 18:10
Az abszint: smaragdzöld színű igen erős pálinka, melynek legfontosabb összetevői az ánizs és az üröm (artemisin). A növényi illóolajok feloldása miatt jellegzetesen magas alkoholtartalma (60 - 65 %), színe - melyet a klorofil adott – és keserű íze a legfontosabb jellemzői. Magas alkoholtartalma miatt gyakran vízzel keverve fogyasztották (ekkor színe opálsárgává vált); keserű ízét ellensúlyozandó kockacukorral édesítették, amit egy jellegzetes, lukacsos ezüstkanálra tettek, s úgy folyatták át rajta az italt.
Az abszint: kulturális hívó szó, jelképe a századvég világának. A szimbolisták, az impresszionisták nem egyszerűen valami új művészi elképzelést akartak meghonosítani, de ehhez mindent meg akartak változtatni. A festők új színeket „kerestek”, a költők új értelmet adtak a betűknek, a művészet fontosabb lett, mint korábban valaha. Az új, pezsgő, izgalmas, forrongó világban az ihlető múzsa is csak valami mindehhez méltó angyal lehetett: így lehet, hogy az abszint tündöklése és bukása egy korszak szimbólumává vált.
Az abszint lenyűgöző színe, az átlag polgárt elriasztó keserű íze, igen magas alkoholtartalma miatt szinte kínálta magát új múzsának. Ezt csak fokozta, hogy az abszint rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztása hallucinációkat okozott. Az abszintgyárak és a fogyasztók egyaránt tudtak az abszint egyes összetevőinek mérgező hatásáról, mindez azonban csak növelte az abszintot körbelengő misztikus hangulatot. Szinte az összes művész össze akarta mérni erejét a „zöld múzsával”, mely sokszor „zöld démonná” vált számukra (az egyik legismertebb áldozata Vincent van Gogh volt). Az abszint a francia polgári kultúra része lett, a szalonokban „abszint órát” ( l’heure de l’absinthe - ami körülbelül délután 4 és 6 óra táján volt) tartottak, ilyenkor nagy mennyiségben fogyasztva az italt, melyet festők (Éduard Manet, Vincent van Gogh, Edgar Degas, Picasso) és írók örökítettek meg műveikben. Leghíresebb hódolói között találjuk Charles Baudelire-t, Paul Verlaine-t, Arthur Rimbeaud-t, Guillaumme Apollinaire-t, Alfred Jarryt és Ernest Hemingway-t. Az első világháborúval egy korszak zárult le, amit az ihlető múzsa sem élhetett túl: az abszintot egy 1915-ös francia törvény – követve a nyugat-európai országok rendelkezését - kivonta a forgalomból.
Az abszint fogyasztásának már annak divatossá válása előtt is megvolt a kultúrája. Az ánizsos italokat jellegzetesen délen fogyasztották, és ma is a mediterrán világ sajátos, vízzel hígított itala az Ouzo, a Raki, a Pernod, a Pastis és a Ricard. (Az utóbbi három ital a betiltott abszint utódainak tekinthető.) Az abszintot körüllengő mítoszok, legendák mellett számos félreértés fakad abból, hogy a nagyvárosi divatos fogyasztása elszakadt kulturális alapjaitól. Mint általában a gyógyfüvekből (az abszintnak legalább nyolc fontos gyógy- és fűszernövény adja ízét) álló gyomorkeserűk, az abszint sem a tömény, nagy mennyiségű fogyasztásra lett kitalálva. A hisztériát – ami több országban a betiltásához vezetett – erősítette, hogy a drága italt hamisították, így például a zöld színt az erősen mérgező rézsókkal helyettesítették. Mindezt igazolja, hogy a mai, sokkal szigorúbb fogyasztói törvények zöld utat adtak az italnak. Nem meglepő módon az abszint fogyasztása ma reneszánszát éli, Portugália és Spanyolország (ahol soha nem volt betiltva az ital) mellett számos országban gyártják és fogyasztják az italt, visszatérve annak kulturális gyökereihez. Franciaország mellett mindenekelőtt Németországban, illetve Csehországban, Angliában hódít a különleges ital új híveket – és talán nemsokára hazánkban is kellő ismertségre tesz majd szert.
|