Ernest Hemingway:

1899. júl. 21. Oak Park, Chicago, Illionis, USA - 1961. júl. 2. Ketchum, Idaho

Clarence Edmonds Hemingway és Grace Hall Hemingway legidősebb fiaként, Chicago egyik külvárosában látta meg a napvilágot. A szabad idejében szenvedélyesen vadászó és horgászó orvos apa és a művészetek iránt érdeklődő anya ellentétes örökségét a fiú életében és munkásságában is megpróbálta egyesíteni. Állami iskolában tanult, szorgalmas és kiemelkedő tanuló volt, több sportágban is jeleskedett; ekkor próbálkozott először írással. 1917-ben, középiskolai tanulmányai befejezésekor ki akart törni a családi védettségből; az egyetemi tanulmányok megkezdése helyett Kansas City-be utazott, ahol a Star című napilapnál riporterként helyezkedett el. Gyenge szeme miatt a katonai szolgálattól töbször is eltanácsolták, végül az amerikai Vöröskereszt mentősofőrjeként kapcsolódhatott be az első világháborúba. 1918. júl. 8-án megsebesült az olasz-osztrák fronton, Piavénál. Hősiességéért később megkapta a Corce della Guerra olasz hadikitüntetést.

Miután otthonában és Michiganben teljesen felgyógyult, újból írni kezdett. Chicagóba költözött, elvette feleségül Hadley Richardsont, majd a Toronto Star című újság külfödi tudósítójaként Franciaországba utazott. A párizsi amerikai irodalmi kör tagjaként, mint Gertrude Stein tanítványa indult el írói pályáján.

Már az első regényének, The Sun Also Rises(1926) - magyarul Különös társaság, majd Fiesta, a nap is felkel címen jelent meg - jelentős sikere volt. A világháború test-lelki sérültjeiről szól; társadalmilag elszigetelődött, érzelmileg partravetett, illúzióikat vesztett amerikai fiatalokról, akik nem várnak semmit a jövőtől.

Hemingway második regénye, A Farewell to Arms, 1929 (Búcsú a fegyverektől), az első világháború élményeinek egyik legjobb, legmaradandóbb irodalmi feldolgozása. Akárcsak az író első műve, ez a rendkívül plasztikus, tömör, érett írásművészettel alkotott második regény is a semmibe, a létundorba torkollik.

A háború utáni időszak legnagyobb részét a regényírásnak szentelte. Időközben első házassága, melyből John fia született, zátonyra futott. Második felesége, Pauline Pfeiffer két gyermekkel, Patrickkel és Gregoryval ajándékozta meg. Az író Párizsban élt, de gyakran elutazott síelni, horgászni, vadászni vagy bikaviadalokat nézni; ezen élményei sok írásának szolgáltak hátteréül.

Európai barangolások és afrikai nagyvadászatok évei után a nagy gazdasági válság korszakában tért haza az Egyesült Államokba. Ebben a korszakában két nem szépirodalmi alkotás is szerepel. A Death in the Afternoon, 1932 (Halál délután) Hemingway egyik kedvenc sportjáról, a spanyol bikaviadalokról szóló kitűnő és szakszerű kézikönyv. A The Green Hills of Africa, 1935 (Afrikai vadásznapló) tanganyikai nagyvadászatainak színes útinaplója.

Novellistaként az 1927-ben megjelent Men Without Women (Férfiak nők nélkül) című művével alapozta meg hírnevét, s ezt a Winner Take Nothing (A győztes nem nyer semmit, 1933) csak tovább erősítette. Novellásköteteinek anyagát egyesítve 1938-ban adta ki The Fifth Coloumn and the First Fourty-Nine Stories (Az ötödik hadoszlop és az első 49 novella) címen.

1937-ben jelent meg To Have and Have Not (Gazdagok és szegények) című műve, amely három novellából egybeszerkesztett regény. Ez a mű fordulópontot jelent az író munkásságában. Az Hemingway ráébredt arra, hogy a korai regényeiben ábrázolt végletes individualizmus végül is zsákutca, mert társadalomellenes életérzést fejez ki.

Több kritikus meggyőződése szerint ekkorra Hemingway már megírta legkíválóbb műveit, és túljutott pályafutásának csúcsán. Ez az ítélet túl szigorú, de kétségtelen, hogy ezt követően a megszokott sikert időnként kudarcok szakították meg, s könyvei ritkábban jelentek meg. Egyszer beismerte, hogy ha kevesebb időt tölt horgászattal és vadászattal, talán több ideje maradt volna az írásra.

A polgárháború kitörése után sajtótudósíóként ismét szeretett Spanyolországában terem. Hemingway nem volt kommunista, csak világosan látó szimpatizáns, a spanyolorszagi küzdelmet mint a szabadság és az elnyomás összecsapását értékelte. Saját pénzéből negyvenezer dollár értékben adományozott sebesültszállító gépkocsikat a köztársasági csapatoknak. E nagy küzdelem lett témája egyetlen drámájának, a The Fifth Coloum-nak, 1937 (Az ötödik hadoszlop), melynek helyszíne a megszállott Madrid. A főhőst saját magáról mintázta, regénybeli szeretője pedig az író és újságíró Martha Gellhorn személyével azonosítható, aki később az író harmadik felesége lett.

Spanyolország háborús és békeéveinek élményeit az For Whom the Bell Tolls, 1940 (Akiért a harang szól) című regényében örökítette meg, mely könyvei közül a legnagyobb közönségsikert aratta.

Az író a második világháborúban is aktív szerepet vállalt. Már korábban keserűen megjósolta, hogy a spanyol polgárháború csak előjátéka volt a második világháborúnak. Kubába való visszatérésekor megalapította a Cook Factory nevű irodáját, egy nem hivatalos, de hatóságilag támogatott kémelhárító szervezetet, amely a Kubába áramló német kémek ellen és a partoknál cirkáló tengeralattjárók felderítésén dolgozott. Később Londonban ismét haditudósítóként dolgozott, szemtanúja volt a normandiai hadműveleteknek és az ardenneki csatának is. A háború után visszatért kubai otthonába, majd negyedszerre is megnősült. Negyedik felesége, Mary Welsh, szintén tudósító volt, akivel még Londonban ismerkedett meg. Kubai otthonában újra komolyan dolgozni kezdett. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tengerért. A könyv, amelynek nem csekély része volt abban, hogy Hemingway elnyerte 1954-ben az irodalmi Nobel-díjat, legalább akkora kritikai sikert aratott, mint amekkorát előző regénye, A folyón át a fák közé (1950), bukott. Fidel Castro forradalma 1960-ban Hemingwayt Finca elhagyasára kényszerítette. Az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, és megpróbált ugyanúgy élni és dolgozni, mint azelőtt. Egy ideig ez sikerült is, ám depressziós szorongásai miatt kétszer is kórházba került. Két nappal azután, hogy hazatért a kórházból, puskájával saját kezűleg vetett véget életének.

Hagyatékában tekintélyes mennyiségű kéziratot találtak, ezek egy részét azóta kiadták. 1964-ben jelent meg A Moveable Feast (Vándorünnep) című memoárja, amiben párizsi inaséveiről számol be. 1970-ben adták ki az Islands in the Stream (Szigetek az áramlatban) címen három egymással összefüggő életrajzi ihletésű kisregényét.

Írói működésének első korszakában Hemingway illúzióvesztett nihilizmussal szemlélte a világot, nem látta értelmét. Regényeiből és novelláiból hiányzik a lét számos normális ténye, a lassú fejlődés, a mindennapos élet, a házasság, a családi élet. Ahogy ő maga is a halálközelség élményét kereste, azonképpen korai műveinek is fontos eleme a halálra koncentráltság.

A nyers erőszak, a leskelődő életveszély világában csak a meztelen tettnek, a férfiúhoz méltó felelős cselekedetnek van megváltó ereje - hírdette műveiben. Hemingway legsikerültebb figurái alig álcázott önarcképek, a keménység, a fizikai bátorság azonnal cselekvő emberei, nem a tűnődő habozás, a filozófiai szemlélődés megtestesítői.

Saját életének kalandjai adták legsikeresebb regényeinek témavilágát. Korai háborús kalandjaiból és tapasztalataiból építette fel eslő igazán világhíres regényét a "Búcsú a fegyverektől"-t. Már ebből a terjedelmes műből és a gyors egymásutánban megjelenő novellákból kitűnt íróművészetének az a vonása, hogy rendkívül tömören ír. Azonnal híresek lettek rövid mondatai, a felesleges szavak elkerülése, a cselekmény állandó fordulatossága. Ezek az apró munkára valló tulajdonságok mindvégig jellemezték az elbeszélt cselekmények egységességét, gömbölyűségét. Ez az oka annak, hogy regényeit az olvasó gyorsan olvassa, és egy hosszú cselekményt is majdnem novellának képzelhet el. Máskor egy néhány oldalas novella oly gazdag eseménysorozat, hogy utólag visszagondolva rá, csaknem regénynek hat. Számára minden téma volt, de nagyon egyenetlen tempóban dolgozott. Egy háború vállalásáért néha évekig sem írt szépirodalmat. Vadászkaland vagy horgászkirándulás, olykor egy-egy szerelmes utazás úgy telt el, hogy egyetlen sort sem írt. Máskor, ha benne tartott egy terjedelmes szövegben, elfeledkezett az evésről is, egymás utáni két éjszaka se feküdt le, hanem írt, folyton írt. Az ital azonban mindig mellette volt. Senki sem látta nemhogy részegen, de enyhén mámorosnak sem. Mindig igen józanul tudott hozzászólni vitákhoz, vagy hosszasan kifejteni véleményét egy irodalmi vagy politikai kérdésről.

Számára minden téma volt, de nagyon egyenetlen tempóban dolgozott. Egy háború vállalásáért néha évekig sem írt szépirodalmat. Vadászkaland vagy horgászkirándulás, olykor egy-egy szerelmes utazás úgy telt el, hogy egyetlen sort sem írt. Máskor, ha benne tartott egy terjedelmes szövegben, elfeledkezett az evésről is, egymás utáni két éjszaka se feküdt le, hanem írt, folyton írt. Az ital azonban mindig mellette volt. Senki sem látta nemhogy részegen, de enyhén mámorosnak sem. Mindig igen józanul tudott hozzászólni vitákhoz, vagy hosszasan kifejteni véleményét egy irodalmi vagy politikai kérdésről. Életszemléletének alapja a tevékenység megbecsülése. Hirdette, hogy az eredménytelen munka többet ér a semmittevésnél. Ennek az erkölcsi értékelésnek legszebb példája terjedelmes elbeszélése: Az öreg halász és a tenger. Ember és természet egyszerre harcos és békés viszony, a munka öröme és a beletörődés a kudarcba sajátos egységként jelenik meg ebben a műben.

Hemingway a világot konkrét, térbeli eseményekben, fizikai tényekben érzékelte, ezért szóképei is kerülik az absztrakciót, s a megfogható világ hasonlataival érzékelteti a belső történéseket. Kortársaira és az utókorra a legnagyobb hatást ábrázolóeszközeinek újszerűen tárgyilagos költőiségével, roppant stílusfegyelmével gyakorolta.

Az elveszett nemzedék bohémságának, erkölcsi felelőtlenségének nyomát sem találjuk Ernest Hemingway életművében. Nem fogalkoztatták a társadalmi együttélés időszerű amerikai kérdései sem. Tárgykörileg többé-kevésbé mindvégig megmaradt száműzöttnek: öt regénye közül csak egy, öt kötetnyi novellájából is csupán néhány játszódik Amerikában. Elfordult kora akutalitásaitól, s az emberi lélek alapvető mozgatóerőit, a létküzdelem és a halál értelmét fürkészte, a sztoikus emberi magatartás formáit kutatta egy ízekre marcangolt világban.