1959-ben a Vezér épp egyik végeérhetetlen beszédét mondja, mikor elkezdõdnek Yocandra anyjának szülési fájdalmai, s maga Che Guevara terít egy kubai zászlót a hasára. A kislány a kubai forradalom ígéretét és reményét testesíti meg, de ahogy növekszik, az édenkertbõl a kétségbeesés földje lesz, ahol a rendszer elvtelen vagy épp konokul elvhû kiszolgálóin kívül mindenki mást már csak a túlélés – a mindennapi élelem megszerzése – vagy a menekülés izgat. Yocandra és a barátai is menekülnek: álmokba, õrületbe, gúnyba, szexualitásba, nimfomániába – vagy külföldre: Miamiba, Mexikóba, Spanyolországba, bárhová.

Zoé Valdés regénye a bosszúról szól: Yocandra bosszút áll azon a férfin, aki az egykori fiatal lányt naponta megalázta, s az írónõ bosszút áll a rendszeren, amely tönkretette hazáját. És ugyanakkor a szeretet regénye: a hazája, Kuba iránti szereteté, amelyben a „semmi” mögött mégiscsak ott van egy különös, szép kultúra és mitológia, meg a salsa ritmusa, a buja vegetáció és a buja erotika...

Zoé Valdés 1959-ben született Havannában. Költõ, regényíró és filmforgatókönyvíró, de Kubában csak a versei jelenhettek meg. 1995-ben emigrált, azóta Párizsban él. Kubában hivatalos fórumokon most mint pornográf írót gyalázzák, Castro egyik beszédében rendszere három legfõbb ellensége közt említette, s a könyveit illegálisan terjesztik. Elsõ regénye, A Semmi Édenében világszerte nagy sikert aratott, s ma már – számos könyvvel a háta mögött – õ a legismertebb kortárs kubai író, s leginkább az õ neve fémjelzi azt az új nemzedéket, amelynek reprezentánsai hátborzongató képet festenek a kubai életrõl, végleg szertefoszlatva minden korábbi illúziót Castro rendszerével kapcsolatban.