Fidel Castro több, mint négy évtizede Kuba teljhatalmú ura. Túlélt egy az Egyesült Államok által támogatott inváziót, számtalan merényletkísérletet, a gazdasági embargót, sőt még pártfogójának, a Szovjetuniónak az összeomlását is. A Castro-korszak története valószínűleg az elmúlt száz év történelmének legérdekesebb része. Mekkora az esélye annak, hogy egy kis jelentéktelen ország az egész világra befolyást gyakoroljon, és megőrjítse az Egyesült Államokat? Ez lehetetlen - hogy történhetett meg?  

Fidel Castro vezette azt a forradalmat, amely megdöntötte egy gyűlölt diktátor uralmát. 1959. január 6-án, amikor diadalmasan bevonult Havannába, ő volt egy egész nemzet reménységének megtestesítője. Fidel, ez a fiatal, szakállas gerillavezér messiásként érkezett Kuba számára. Az ő hatására szárnyalni kezdett a kubaiak képzelete. Igazi romantikus hős volt: egy nagydarab, férfias, karizmatikus forradalmár. Végtelenül összetett személyiség, kiemelkedő intelligenciával és hajlíthatatlan akarattal. Az általa vezetett forradalom az első pillanattól fogva az ő saját műsora volt. 

Castro felrázta népét: az igazság nevében és egy fényes jövő ígéretével hősies tettek végrehajtására serkentette őket. Katonáit elküldte a világ legtávolabbi zugaiba is, amivel sokakat nagy álmok szövögetésére ösztönzött. Az emberek vágytak a dicsőségre, a hősiességre - és ő felszította bennük ezt a vágyat. Ám Castro kétmillió kubait emigrációba kényszerített, és elhallgattatta azokat, akik szembeszálltak hatalmával.

Fidel Castro Kuba távoli, északkeleti részén nőtt fel, egy Las Manacas nevű terjeszkedő cukornád-ültetvényen. Apja, Angel egykori spanyol katona volt. A századfordulón jött Kubába, hogy részt vegyen a spanyol-amerikai háborúban, majd vagyont gyűjtött azzal, hogy cukornádat termesztett az amerikai tulajdonú United Fruit Company számára, amely akkoriban meghatározó szerepet játszott a vidék gazdaságában. 
 
Fidel anyja, Lina Ruz szegény, de ambiciózus vidéki lány volt. Tűzrőlpattant menyecske hírében állt, aki egy puska elsütésével hívta a családját vacsorázni. Bár Lina alig tudott írni-olvasni, ragaszkodott hozzá, hogy gyerekei az Angel számára megfizethető legszínvonalasabb oktatásban részesüljenek. Fidelt és két fivérét, Rault és Ramont Santiago de Cubába küldték egy bentlakásos iskolába. Ám a rakoncátlan Castro-fiúk bomlasztó elemnek bizonyultak, ezért menniük kellett. 
 
Fidel 1941 októberében, tizenöt évesen Havannába ment, és beiratkozott az El Colegio de Belenbe, Kuba legjobb és legelőkelőbb iskolájába. Vidéki neveltetése folytán kilógott iskolatársai közül, akik a kubai arisztokrácia művelt, olvasott köreiben nőttek fel. Meggondolatlan viselkedésével hamar kiérdemelte az El Loco, vagyis "az őrült" becenevet. A fiatal Castro világképe Belenben, a jezsuita papok irányítása alatt kezdett el formálódni. A jezsuiták a spanyol polgárháború politikai örökségét hordozták. A nemzetiek nézeteit osztották, akik eszmeileg igen közel álltak a fasizmushoz. Teljesen magukévá tették azt az elgondolást, hogy a katolikus spanyolajkú világ felsőbbrendű az anyagias és korrupt angolszász világhoz képest. 
 
1945-ben bekerült a havannai egyetemre, ahol a kubai nacionalista professzorok befolyása alá került, és elmélyült a kubai történelem tanulmányozásában. Arra a következtetésre jutott, hogy Kuba a múltban nem vehette a saját kezébe a sorsát, és ezért az Egyesült Államokat okolta. Sztrájkokat és tüntetéseket szervezett, pályázott a hallgatói önkormányzat elnöki posztjára, és csatlakozott egy diákbandához. 1952-ben a kubaiak izgatottan várták a választásokat, amelyeket negyedszer tartottak volna az új alkotmány 1940-es hatályba lépése óta. Fidel, a fiatal ügyvéd megragadta az alkalmat. Az Orthodoxo párt színeiben indult képviselőjelöltként. Kampányában a felelős kormányzat és a korrupció letörése mellett szállt síkra. Közeledett a választás napja, és Fidel Castrónak jó esélye volt a győzelemre. Ám március 10-én Fulgencio Batista tábornok katonai puccsot hajtott végre, szétzúzva a kubai demokráciát és Fidel politikai aspirációit.
Batista államcsínyével mintegy kinyitotta Pandóra szelencéjét. Létrejöttek a tökéletes feltételek egy hős forradalmár felemelkedéséhez. Az intézmények már nem számítottak - csak a merészség számított. És az egyén, aki erőszakos tettekre is képes...