A BUENA VISTA SOCIAL CLUB ZENÉSZEIRŐL:

Ibrahim Ferrer:

Ibrahim Ferrer egy Santiago de Cubától nem messzi városban, San Luisban született egy társastánc klubban, 1927 február 20-án. Ennek a zenei bevezetésnek aztán élete végéig nem fordított többé hátat. Amikor tizenkét évesen elvesztette édesanyját, kénytelen volt Santiago utcáin éneklésből fenntartani magát. Egy évvel később Pineo unokatestvérével együttest alakítottak (Jovenes del Son - Napifjak néven), s hívásra a környék partijain zenéltek. Hamarosan hírnevet szereztek maguknak a santiagói zenei körökben, s Ibrahimot több együttesbe is hívták énekelni, többek között a Conjuto Wilson, a Conjuto Sorpresa és a Maravilla Beltran nevű formációkba. Később Santiago de Cuba legjobb jazz-zenekarával, az Orquesta Chepin-Chovénnel lépett fel, melynek vezetője Electo Rosell zeneszerző (művésznevén Chepín) volt. Chepín szerezte Ibrahim egyik legnagyobb slágerét, az El platanal de Bartolo című számot. 1953-ban Pacho Alonso együttesével kezdett dolgozni Santiagóban. Az együttes 1959-ben Havannába költözött, ahol Los Bocucos-ra keresztelték át magukat. (A név egy Santiagó karneváljairól ismert dobfajtát jelent). A Los Bocucos-szal Ferrer elsősorban Guarachát és pergő ritmusú dalokat adott elő, holott szíve szerint inkább bolerót énekelt volna. Több dalával is sikert aratott ( Mi Quimbín, El Platanal de Bartolo), de boleró énekesi tehetségéhez méltó albumára 1996-ig kellett várni, amikoris a Buena Vista Social Club-bal felvette az Isolina Carrillo szerezte Dos Gardenias-t. Amikor a World Circuit összejövetelekre a régi boleró-iskolához tartozó énekesre volt szükség, Ibrahim Ferrert szokásos sétája közben szabályszerűen Havanna utcáiról vitték be. A szessziók során részt vett az Afro-Cuban All Stars Grammy-re felterjesztett albumban, valamint a Ry Cooder gondozásában kiadott, Grammy-díjas, milliós példányt megért Buena Vista Social Club című albumban. Míg a Buena Vista Sessions többi sztárja előzőleg már - mind Kubában, mind Kubán kívül - némi ismertségre tett szert, Ibrahim Ferrer a maga részéről addig sosem kapott elismerést. Azóta azonban a szessziók nagy felfedezettjeként tartják számon. A természetes, szelíd és szerény természetű Ibrahim Ferrer, akit mindig is a zenészek zenészének tartottak, lehetőséget kapott, hogy kivételes tehetségét a vidéki Santiago és az urbánus Havanna közönsége előtt is megcsillogtathassa. 1999. májusban jelent meg Ibrahim Ferrer első albuma (producere: Ry Cooder), majd saját Orquesta Ibrahim Ferrer nevű együttesével tavasszal Európában, ősszel pedig az Egyesült Államokban turnézott.

Meg szoktam csípni magam, hogy elhiggyem - mondja. Olyan ez, mint amikor egy álom valóra válik. Fiatalabb koromban arról álmodtam, hogy a zenémmel bejárom a világot. De aztán mindössze egyszer utazhattam Európába, 1962-ben. Aztán jött a karib-tengeri válság. Én akkor épp Párizsban és Kelet-Európában játszottam Pacho Alonso zenekarával és Európában rekedtem. Meg kellett várnom, míg újra elcsitul a vihar, s csak azután térhettem haza. Aztán harmincöt évig nem történt semmi. Ez most új erőt és élni akarást adott nekem. Vénségemre sikerült valóra váltanom azt, amiről fiatalon álmodtam, és most még egy sikerlemezt szeretnék!

Compay Segundo:

Kilencvenéves fiatalemberként Compay Segundo igazi élő legenda: a kubai zenetörténet kiemelkedő alakjaként mind a mai napig tele van energiával és szenvedélyesen, sziporkázóan zenél. Kuba hegyes keleti vidékén, Siboney-ben látta meg a napvilágot Fransisco Repiladóként, s gyermekkorát Santiagóban töltötte. Az 1920-as évekre már kiváló tres és gitárjátékos, aki napközben a dohányföldeken és borbélyként dolgozott, esténként pedig a helyi lokálokban játszott társaival, Sindo Garayval és Nico Saquitóval. Tizenöt éves korában írta Yo Vengo Acqui című dalát, melyet aztán több száz szerzemény követett. Compay klarinétozni is tanult, s húsz éves korára a santiagói városi zenekar klarinétosa lett tanára, Enrique Bueno vezetése alatt. Compayt nemcsak veleszületett tehetsége tette kivételessé. Saját hangszert alkotott magának, amelyet ő armonico-nak nevez, bár trilina néven is ismert. Ezt a hét húros hangszert Compay a hagyományos gitár és a kubai tres egyfajta ötvözeteként hozta létre a harmadik (D) húr megkettőzésével, s mind a mai napig használja. Compay először 1929-ben járt Havannában, de csak 1934-ben költözött oda, miután Nico Saquito Quinteto Cuban Stars nevű kvintettjévl játszott a városban. Az együttes visszatért Santiagóba, de Compay Havannában maradt és csatlakozott a Városi Zenekarhoz. Nem sokkal azután Justa Garcia Cuarteto Hatueynevű kvartettjének tagja lett és 1938-ban Mexikóba utazott az együttessel. A következő évben visszatért Havannába, ahol a Conjunto Matamaros klarinétosa lett és az is maradt tizenkét évig. Közben élete talán legsikeresebb vállalkozásába fogott. 1942-ben épp Lorenzo Hierrezuelo haját vágta, amikor a két férfi megállapodott, hogy Los Compadres néven duót alakítanak. Compay emlékei szerint ez volt a legszebb korszak. Olyan egyszerű dolgokat tettünk hozzá dalainkhoz, amelyeket mások nem mondtak ki. Az emberek értékelték a költészetet, a természetességet. Feltűnést keltettünk vele. 1956-ban Compay megalakította a Compay Segundo y sus Muchachos zenekart, amely ma is játszik, s melyben fia, Salvador a nagybőgős. Compayt jelenleg az East West records-hoz köti szerződés.

Ry Cooder a következőképpen jellemzi: ő az utolsó legjobb, a bölcs mindentudó, a forrás, ő képviseli a folyamot, ahonnan jött az egész.

Eliades Ochoa:

A muzsikus családból származó Eliades hatéves korától énekel és gitározik. Guajiro-nak becézik, mert ízig-vérig vidéki ember, s ezt hangsúlyozandó mindig cowboy kalapot visel. Tizenéves korában Santiago bárjaiban és bordélyházaiban játszik. Tizenhét éves korban saját rádióműsort vezet, a hetvenes évekre pedig már a Casa de la Trova, a város leghíresebb zenei klubjának egyik fő attrakciója. 1978-ban átveszi a Cuarteto Patria nevű, 1940 óta létező zenekart, s repertoárját kibővítve Kubán kívül is rengeteget turnézik. Nemzedékének egyik legkiválóbb gitárosaként szerez nevet magának, s saját készítésű, kilenc húros hibrid-hangszerén játszik, mely átmenet a gitár és a tres között. Eliades megkettőzi a harmadik (D) és a negyedik (G) húrt, s a ráadás húrokat egy oktávval magasabbra hangolja. Manuel Licea Puntillita

Puntillita hét éves korában kezdett énekelni és 1941-ben csatlakozott az Orchestra Liceo-hoz. Az ötvenes években óriási népszerűségre tett szert Havanna legjobb együtteseinek vezető énekeseként, beleértve Adolfo Guzman, Roberto Faz és Cascarito zenekarát. Énekelt a legendás - mintegy hetven éve létező - Sonora Matancera együttesben, melyben egykor Celia Cruz is énekelt. Puntillita velük vette fel The Rooster, the Hen and the Horse ( A kakas, a tyúk és a ló) című dalát. Csiszolt énekhangjával a kubai ritmusok egész skáláját végigénekelte, de igazi specialitása a son és a boleró.

Manuel, Guajiro Mirabel Vazquez:

Mirabel, aki apja térdén tanult trombitálni, 1951-ben már profi trombitaművészként lép fel. 1953-ban csatlakozik a Swing Casino nevű jazz-bandhez, majd három évvel később megalapítja a Conjunto Rumbavana együttest. 1960-ban az Orquestra Riverside tagja lesz, melynek énekesétől, Tito Gomeztől a Guajiro becenevet kapja. Azután rövid ideig az Armando Ramer vezette Orquestra del Cabaret Tropicanában, majd az Orquestra del ICRT-ben, a kubai rádió és televízió hivatalos zenekarában játszott. Ezenkívül Oscar de Leonnal és Jose Felicianoval is turnézott.

Omara Portuondo:

Omara, a Buena Vista Social Club album egyetlen női előadója a kubai zene egyik legnagyobb csillaga, s a sziget talán legkiválóbb boleró-énekese. A Cuarto de Orlando de la Rosa együttesben kezdett énekelni, majd az Anacona nevű női formáció tagja lett. 1952-től tizenöt éven át az Aida Diestro Kvartettben énekel. Ezalatt az idő alatt szóló-karrierjére készült, s jelenleg saját zenekarát vezeti. Világ körüli turnéi során Nat King Cole-lal és Edith Piaffal is fellépett.

Orlando Lopez Vergara Cachaito:

A Lopez família Kubában szinte a nagybőgőzés szinonimája. Cachaito apja és nagybátyja, Orestes és Israel mindketten remek nagybőgősök voltak, akik apjuktól, Pedrotól tanulták a hangszer minden csínját-bínját. A Lopez fiúk 1930-ban újraírták a nagybőgőzés könyvét. Miközben Orestes Arsenio Rodriguezzel együtt segített kidolgozni a mambo ritmus alapjait, a cachao néven ismert Israel kulcsszerepet játszott a descarga stílus fejlődésében. Cachaito fiatal fiú korában a hegedűvel is kacérkodott, de aztán óhatatlanul a nagybőgő mellett kötött ki. Tizenkét éves korában már az óriási népszerűségnek örvendő tánczenei együttessel, az Orquestra Riverside-dal játszik. Később nagybátyja kérésére beáll az 1930 óta játszó Arcana y sus Maravillas együttesbe, ahol a tinédzser fiúval olyannyira meg vannak elégedve, hogy marasztalják. Az elképesztően sokoldalú Cachaito az 1960-as években klasszikus zenét kezdett játszani az Orquestra Sinfonica Nacional-lal (a Nemzeti Szimfonikus Zenekarral), s míg kora este Beethovent játszott egy koncert-teremben, éjjel elektromos bőgőn folytatta a játékot egy klubban. Igazi kedvence azonban az akusztikus bőgő s nagy rajongója a Charles Mingus-féle jazz-irányzatnak. A hatvanas években játszott Irakerevel, s hozzájárult a modern latin jazz kialakításához. Azóta is egyenlő lelkesedéssel játszik kubai ritmusokat, klasszikus zenét és dzsesszt.

Barbaro Alberto Torres del Gado (Barbarito Torres):

Barbarito talán Kuba legjobb laud (laudista) játékosa, amely egy kis, tizenkét húros lantszerű hangszer. Tizennégy évesen kezdett professzionális módon játszani olyan együttesekben, mint a Campo Alegere, a nagy Celina Gonzalez oldalán. Barbarito gyakorlatilag a kubai zene minden nagy egyéniségével játszott, Leo Brouwer komponistától és gitárművésztől kezdve Papo Lucca zongoraművészig, de játszott a venezuelai salsa énekessel, Oscar dLeonnal is. Barbarito a játék mellett zeneoktatással is foglalkozik.

Pio Leyva:

Pio Leyva jó néhány híres kubai alapmű szerzője s egyike a sziget nagy egyéniségeinek, akit mindenki csak El Montunero de Cuba-ként ismer. Hatévesen megnyert egy bongo versenyt, s 1932-ben kezdett énekelni. Mély, vidéki hangjával több, mint huszonöt lemezt énekelt fel azóta, hogy 1950-ben aláírta első szerződését az RCA Victorral. Ma a legnagyobb improvizáló művészek között tartják számon. Pia énekelt a nagy Benny More, Bebo Valdez és Noro Morales együttesével, s egy ideig a Compay Segundo y Sus Muchachos tagja volt.

Ry Cooder:

Ry Cooder a hetvenes évek elején kezdte sikeres szólógitárosi karrierjét egy sor páratlan, blues-hangzású, igen jól fogadott albummal. Az évek során többek között hatott rá a Gospel, a Hawai lassú stílus és a Tex-Mex. Ry mindig is egyfajta zenei utazó volt, hisz egész pályafutását a különböző zenei területek és irányzatok felfedezésének szentelte. Ez minden albumán - a PARADISE & LUNCH-tól kezdve a BOP TILL YOU DROP és a BORDERLINE-ig - érezhető. PECOS BILL című Robin Williams-szel készített gyereklemeze 1988-ban Grammy-díjat kapott a gyerekek számára készült lemezek kategóriájában. Cooder mind a mai napig a legérdekesebb zenészegyéniségek közé tartozik. 1990-ben John Hiatt-el, Nick Lowe-val és Jim Keltnerrel megalapították a Little Village együttest, később pedig kiadta a Grammy-díjat nyert MEETING BY THE RIVER című dupla albumot az észak-indiai Rajastan tartomány virtuóz gitárosával, Vishwa Mohan Bhatt-tal. 1995-ben a TALKING TIMBUKTU című felvételével - ezúttal a Mali-szigeti Ali Farka Toure nevű gitárossal - másodszor is hazavihette a World Music Album Grammy-díját. Ry-nak a BUENA VISTA SOCIAL CLUB tagjaként felvett legutóbbi lemezét 1997-ben a legjobb Trópusi Latin Előadónak járó Grammy-díjjal jutalmazták. Jó érzés, hogy egyik dolog jön a másik után - mondja Cooder sokszínű pályafutásával kapcsolatban. Befejezek egy tervet valahol, aztán máshol alkalmazom. Ez remek iskola.

A zene valójában kincsvadászat. Az ember ás és néha talál valamit. Kubában a zene úgy árad, akár egy folyó. Vigyáz rád és belülről kifelé épít fel újra. Hogy Wim szavaival éljek, olyan filmet akartam csinálni, amelyik úszik ezen a folyón. Nem bolygatja meg, csak sodródik vele.

WIM WENDERS - rendező:

Wim Wenders 1945 augusztus 14-én született Düsseldorfban. 1964/65-ben orvosi és filozófiai tanulmányokat folytatott. 1966/67-ben Párizsban élt. 1967-től 1970-ig a müncheni Film- és Tévé Akadémia diákja. 1968-tól 1972-ig filmkritikusként dolgozott a Filmkritik és a Süddeutsche Zeitung című lapoknál. 1971-ben a Filmverlag der Autoren egyik alapító tagja. 1975-ben megalapította a Road Movies nevű produkciós céget. 1984-ben a berlini Akademie der Künste tagja lett, 1989-ben pedig a párizsi Sorbonne Egyetem díszdoktora. 1991-ben Bielefeldben Friedrich Wilhelm Murnau díjjal tüntették ki 1991 és 1996 között az Európai Filmakadémia elnöke. 1993 óta a müncheni Film és Televíziós Akadémia (HFF) tanára és tiszteletbeli professzora. 1995-ben a svájci Freiburg Egyetem teológiai fakultásának díszdoktora. 1996-ban az Európai Filmakadémia elnökévé választották.

Buena Vista Social Club:
feliratos, német-amerikai dokumentumfilm

rendezte: Wim Wenders
operator: Jörg Widmer
vágó: Brian Johnson
közreműködők:
Compay Segundo, Eliades Ochoa, Ry Cooder,
Joachim Cooder, Ibrahim Ferrer, Omara Portuondo

Wim Wenders és Ry Cooder 20 éve ismerik egymást. Cooder olyan filmeknek komponálta a zenéjét, mint a Párizs, Texas, vagy Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder gyakran lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült kubai muzsikussal készített felvételeket. A lemez Buena Vista Social Club címen jelent meg és világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Ry Cooder 1998 elején ismét Kubába utazott, hogy szólólemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt Buena Vista Social Club zenészeinek. Erre az útjára elkísérte egy kis forgatóstábbal Wim Wenders, aki megörökítette munkájukat a stúdióban, valamint mindennapi életüket Havannában. A filmezés Amsterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd nyáron New York-ban végződött, a legendás Carneige Hall-beli diadalmas fellépésükkel.

A film 1999-ben Európa-díjat kapott, mint az Év Dokumentumfilmje, valamint Oscar-jelölt a Legjobb Dokumentumfilm kategóriában.